Ajánlataink

Portfolio blogger

Intelliméter

Blog az okos mérésről, amely a közeljövőben lehetővé teszi, hogy tudatosabban és takarékosabban használjuk az áramot, a gázt, a vizet és a fűtés bármilyen formáját. Hisszük, hogy az új intelligens mérőeszközök bevezetésével mindenki jól jár: a fogyasztók, a szolgáltatók, az állam, az erőművek, sőt – a megújuló energiaforrások jobb kiaknázásával – egész bolygónk.

Facebook

Friss topikok

Legfrissebb hírek

Okos mérési mintaprojektek: egyre csak nőnek
2013.11.05. 16:28

Esmartgrid2013.11.1b.jpggyre több és egyre nagyobb értékű, illetve volumenű okos mérési és okos hálózati mintaprojekt indul az Európai Unióban, amely tagállamaiban egyre nagyobb figyelmet irányul az ún. smart technológiákra. Az egyre növekvő érdeklődés, valamint a projektek nagy száma és növekvő értéke nem véletlen, hiszen az évtized végéig összesen 250 millió okos mérőeszközt kell működésbe állítani a közösség területén, az okos hálózatok megteremtése pedig talán még ennél is nagyobb kihívást jelent mind a tagországoknak, mind a gazdasági szereplőknek.

Összesen 281 okos hálózati, valamint 90 okos mérési projekt indult el 2012 végéig az európai uniós tagállamokban, valamint Svájcban és Norvégiában, amelyekre az érintett országokban együttesen mintegy 1,8 milliárd eurót költenek el - írta a Metering International. A szakmai lap az Európai Unió által a témában végzett felmérésre hivatkozva számolt be arról, hogy a projektek több mint 50 százaléka 2010 után indult el, megvalósulásuk pedig átlagosan 35 hónapot vett, illetve vesz igénybe. 

Az új kezdeményezések számának gyarapodása mellett fontos üzenetértéke lehet az átlagos projektméret növekedésének is. Így miközben 2006-ban a fejlesztések 11 százaléka a 2,5 millió eurónál kisebb ún. nagyon kicsi kategóriába esett, 30 millió eurónál nagyobb értékű programok pedig egyáltalán nem indultak;  ehhez képest 2012-ben a 2,5 millió eurónál kisebb értékű projektek részaránya 6 százalékra csökkent, az új kezdeményezések nem kevesebb mint 36 százalékának az értéke pedig a 30 millió eurót is meghaladta. Az elemzés készítői szerint pedig a tendenciák egyértelműen a smart megoldások egyre érettebbé válását mutatják.

A kedvező tendenciák ellenére az okos mérés csak az érintett országok kisebb részében tudott igazi térhódításba kezdeni. Legalábbis az uniós felmérés arról tanúskodik, hogy a vizsgált projektek nagyjából háromnegyedét 7 országban: Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban indították el, amelyekhez képest a kelet-európai országok jelentős lemaradásba kerültek a készítők szerint.

Mindez persze egyúttal lehetőséget is jelent. Így egy a Northeast Group LLC által „Central & Eastern Europe Smart Grid: Market Forecast (2013-2023)” címen idén tavassal közzétett elemzés arra mutatott rá, hogy a Közép- és Kelet-Európai országokban a smart technológiákra fordított fejlesztések értéke az elkövetkező években ugrásszerű növekedésnek indulhat, s a 2013-2023-as időszakban összességében elérheti a 10,3 milliárd dollárt is. Hiszen addigra az régiós országokban is ki kell építeni az okos mérési rendszereket, ami gyors felzárkózást tesz majd szükségessé az érintett államok részéről.

Értékét tekintve az abszolút éllovas az Egyesült Királyság, amely egymaga a költések 15 százalékát fedi le. Mögötte Németország és Franciaország következik 12-12 százalékkal, majd Olaszország, Dánia és Spanyolország nagyjából 10-10 százalékkal. Az egy lakosra jutó költségek tekintetében viszont Dánia az első 30 euró/fő költéssel. Az egyes szektorokat nézve, a legaktívabbak a hálózati elosztó társaságok, amelyek a smart programok mintegy 80 százalékában vesznek részt valamilyen formában. Mellettük pedig kiemelkedően aktívnak bizonyultak – kutatás-fejlesztési oldalról – az egyetemek, s egyre nagyobb az IT és telekommunikációs vállalatok szerepvállalása is a smart fejlesztésekben.

Ami pedig a finanszírozást illeti: az okos mérés és okos hálózatokra költött összegek 45 százalékát a magánszféra vállalatai teremtették elő, amely mellett a szabályozó hatóságoktól származó, valamint állami és európai uniós források 55 százalékot tettek ki.

Ugyancsak lényeges, hogy a smart programok milyen területeken valósultak meg. A Metering International tudósítása szerint a projektek alapvetően öt területre összpontosultak. Ezek: az okos hálózatirányítási rendszerek fejlesztése; az ún. időjárásfüggő megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek rendszerbe integrálása; a virtuális erőművek jelentette technikai kihívások menedzselése; az okos otthonok („Smart Home”) megvalósítása; valamint az elektromos gépjárművek elkövetkező években várt elterjedésével összefüggő kihívások kezelése.

A feladat nagyságát jelzi, hogy az Európai Bizottság prognózisa szerint az évtized végéig összesen mintegy 250 millió okos mérőeszközt kell működésbe állítani a kontinens országaiban, amennyiben a brüsszeli testület valóban meg kívánja valósítani azt a célját, amely szerint 2020-ra az európai otthonok 80 százalékát kell okos mérőeszközökkel felszerelni.

A megújuló energiaforrások jelentette kihívások szintén óriásiak. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) október végén közzétett legfrissebb prognózisa szerint 2050-re a szélenergia részesedése a világ villamosenergia-termelésében elérheti a 18 százalékot, miközben a korábbi jelentések legfeljebb 12 százalékra várták a szél részesedését az évszázad közepére. Mindez azt jelenti, hogy szűk négy évtizeden belül a szélerőművek jelenlegi 300 GW-os teljesítménye 8-10 szeresére fog bővülni, világszerte nagyon komoly megoldandó feladatokat adva a villamosenergia-hálózatok üzemeltetőinek.

Mindezek mellett egyre nagyobb figyelem irányul az elektromos autózásra is, amellyel kapcsolatban a vizsgált országokban összesen 190 millió eurót költöttek el smart programokra 2012 végéig. Így például az ún. GreenEmotion program keretében összesen 7 pilotprojekt indult el 2000 elektromos gépjármű és 2500 elektromos töltőállomás smart rendszerbe kapcsolásával, s a tervek szerint 2015-re a programban részt vevő autók számát 70 ezerre, a töltőállomásokét pedig 80 ezerre fogják növelni azzal a céllal, hogy európai szinten lehessen optimalizálni az elektromos töltőhálózatok infrastruktúráját és működését.

Azt persze az uniós felmérés készítői is hangsúlyozzák: az okos mérőeszközök elterjesztése és az ún. okos hálózatok kiépítése önmagában nem oldja meg a problémákat. Ugyanakkor a smart technológia olyan eszközt ad minden érintett kezébe, amelynek alkalmasa egyszerre segítheti az energiafogyasztás mérséklését, valamint teheti biztonságosabbá és hatékonyabbá a villamosenergia-hálózatok működtetését.

Okos mérési és okos hálózati projektek Európában*
Forrás: www.greentechmedia.com

europe-smart-grid-chart-2.png *Az EU 28 tagállama, plusz Norvégia és Svájc

Szólj hozzá!



Címkék: smart grid portfolioblogger okos hálózat smart metering okos mérés okos mérés pilot program


A bejegyzés trackback címe:

https://intellimeter.blog.hu/api/trackback/id/tr455616332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása